Még egy utolsó lista ellenőrzés, hogy mit hagyok itthon, aztán egy mély lélegzet, és irány a montenegrói Sveti Stefan, a Balkánturiszt 2013-as kalandrally futamának rajtja. A számtalan megközelítési lehetőség közül a lassú, ámde legrövidebb utat választottam, egyenesen délnek, Bosznián keresztül. Két napot szántam a műveletre, hogy nyugodtan körül tudjak nézni a rég nem látott tájakon. Jó is, hogy hagytam időt magamnak, mert mindjárt az első kilométereken jelentkezett a nem várt műszaki probléma. Az autóm 90 fölé gyorsulva elkezdett beremegni, ami a kerekek centírozatlanságának egyik durva jele. Mindjárt Diósdnál meg kellett hogy szakítsam az utamat és bementem egy gumishoz, hogy nézze meg, mi a gond. Talált is egy jókora sárrögöt a felni belső felén, amit még a hétvégi csopaki versenyről hoztam el szuvenírnek, de ólmot is jócskán kellett pakolnia a kerekekre.
Szerencsére a probléma megszűnt, így vidáman, a ragyogó őszi napsütésben folytattam az utam. Az M6-os autópályán gurultam a horvát határ felé és áthaladtam az ominózus alagúton, ami sokak szerint teljesen indokolatlanul fúrtak a nemlétező hegy alá. Szerintem meg nagyon is indokolt, csak nem műszakilag, inkább mikrogazdasági szinten. (Nagyon mikró :)
Mohácsnál a határon semmi vész, konkrétan tök egyedül voltam, nem is tartott az átkelés három percnél tovább. A horvát szakaszt gyorsan abszolváltam és nem sokkal dél után már bosnyák területen autóztam. A 17-es út a Bosna folyó mentén halad, többször keresztezve azt. Az eddigi lapos táj kezd dimbes-dombosba váltani, és feltűnnek az első minaretek is.
Az épületek elhanyagoltak, többségük nincs is bevakolva, aztán egyszer csak feltűnik egy cifra palota, talán egy benzinkutasé lehet, merthogy az itt is nagy biznisz. Egymás után sorakoznak a kis maszek kutak, nem is látni nagy multik logóit. Az útmentén felváltva látni keresztény és muszlim temetőket is, mint ahogy jól megfér egymás mellett a templom és a mecset is. No meg a kocsma, de ez így van rendjén.
A nap már kezdett lebukni a hegyek mögé, amikor elértem Szarajevót. Sikerült belecsöppennem a délutáni csúcsba, és már a külvárosban araszolnom kellett a dugóban. Így viszont lehetőségem nyílt jobban körülnézni, milyen változások történtek az elmúlt harminc évben, mióta utoljára itt jártam. Meg kell hogy mondjam, az első benyomásom kicsit csalódott volt, a külső kerületek siralmas látványt nyújtanak.
Aztán ahogy beljebb értem a városba, egyre szebbek lettek a házak, gondozottak a parkok. Szarajevót kelet-nyugati irányban a Miljacka folyó szeli ketté és a vele párhuzamosan futó háromsávos főút. A centar táblákat követve bejutottam az óvárosba, ahol a legnagyobb meglepetésemre még ingyen parkolóhelyet is találtam. Igaz, már elmúlt hat óra és az októberi csípős szél sem csábította az embereket egy kis korzózásra.
Egy nem nemzeti dohánybolt.
Madártávlat (szemüveg nélkül)
Old timer villamosok még a jugoszláv időkből
A bazársor
Nem kell ide ecset, frissen mázolt torony. :-/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése