04. péntek

A szállodám, Szarajevó nyugati végében volt, egy elegáns kertvárosi környéken, eléggé eldugva az egy-kétszintes lakóházak közé. Nyitásra lementem reggelizni, de a helyiséget elfoglalták a törökök. Egy népes turistacsoport érkezhetett az éjjel, mert tegnap este még nyomuk sem volt. Végig kóstoltam a birkakolbász és báránysonka választékot, majd sietve távoztam, hogy a reggeli csúcs előtt el tudjam hagyni a várost. A bosnyák főváros jó magasan fekszik a hegyek között, de még így is meglepett, hogy a szélvédőmről kaparnom kellett e jeget.

Elhagyva a települést, a hegyek egyre magasabbak, az út egyre kanyargósabb rengeteg lakott területtel súlyosbítva. Alig lehet haladni, hol egy túlterhelt kamion, hol egy lassan döcögő traktor állja el az utat.

A Neretva völgyébe érve megállapítom, hogy ez a folyó még mindig olyan csodálatos smaragd zöld, mint régen. Annyi a változás, hogy az új út már fent fut a hegyoldalon ezért aztán nem látszik olyan sokszor a víz, mint anno, amikor még a jó öreg Wartburggal kanyarogtunk a partja mentén.

Mostar pedig valóságos kis ékszerdoboz. A híres híd, és a körülötte lévő óvárosi rész nagyot fejlődött, mióta itt jártam. Egymásba lógnak a jobbnál jobb éttermek és rengeteg igényes szuvenírárus tarkítja a színes forgatagot. Ottjártamkor egy szlovén srác éppen ugrást hajtott végre a szamárhátú híd felső holtpontjáról a turisták nem kis örömére.

Mostart elhagyva nyugatnak vettem az irányt Hercegovina felé és a forgalom drámaian visszaesett az úton. Úgy látszik, Montenegróval nem annyira kereskednek, mert szinte mindegyik kamion Dubrobvnik felé hajtott. Két órakor már a határon voltam úgy, hogy közben még körülnéztem egy monostorban is, ami az út mentén volt

Ez a környék már tele van szerb zászlókkal és cirill feliratokkal. Egy útszélén álló összefirkált tábla hirdeti, hogy szerb autonóm területre érkeztünk. Ez aztán jó terepet kínált a különböző nemzetiségűeknek, hogy obszcén feliratokkal üzengessenek egymásnak.
A határon megint egyedül voltam, pedig már péntek délután volt. Mi van, itt senki nem kirándul? Vadonat új utat építettek a hegy másik oldalára, mint amit a térképem jelzett. Ez később lekanyarodott a tengerpart irányába és soha nem csatlakozott össze a régi úttal, ami viszont levágja azt a kurflit, amit én nem szerettem volna bejárni. De nem bántam, mert a tengerpart itt csodálatos, nem lehet betelni a látvánnyal.

Ez itt Kotor:

Ez is :)

Sveti Stefanba érkezve megvolt az első navigációs feladatom, amit magamnak csináltam. Már otthon gyanús volt, hogy az apartmannak nincs házszáma, csak egy utcanév, de nem aggódtam, mert megadták a pontos GPS koordinátáit és az nekem bőven elég. Aha, csak arról nem volt szó, hogy az épülethez nem vezet út. Hosszas bolyongás után letettem az autót és a navigálás konzervatív módját választottam. (Érdeklődés fűtől, fától.) A meredek hegyoldalba épült városka egyes pontjait nemhogy autóval nem lehet megközelíteni, de még gyalog is csak egy kusza, szövevényes lépcsőhálózaton át, ami átvezet néhány magán teraszon is. Tomb Raider pálya live. Végül kitartásomat siker koronázta, mert megtaláltam a kereskedelmi szálláshelyet, a gond csak az volt, hogy recepció helyett egy kevésbé barátságos pitbull várt az ajtóban. A kutyaugatásra aztán előkerült a házinéni a szomszédból és megmutatta a szobámat, aminek erkélyéről páratlan panoráma tárult elém. Még a végén egy jó kis török kávéra is meghívott. Próbáltunk beszélgetni, de ez elég nehezen ment, mert a néni nem beszélt angolul, az én orosz tudásom meg már akkor is kevés volt, amikor ki kellett állnom Palamarcsuk tanárnő elé felelni.