2013. szeptember 20., péntek

05. szombat

Ahhoz képest, hogy tengerpart és mediterrán éghajlat, tök hideg volt az éjjel. Még jó, hogy kétágyas szobát kaptam, így a másik ágyról is leszedtem a vékonyka takarót. Reggel aztán összepakoltam a cuccomat, és akkor hasított belém a felismerés, otthon hagytam a fényképezőgép töltőjét. Ez nemcsak azért gáz, mert képek nélkül ez a blog sem lesz élvezetes, hanem mert a versenyfeladatokról fotókat kell készítenem. Talán lesz a társaságból valaki, akinek hasonló gépe van.
Reggel nyolckor osztották ki a feladatlapokat, és akik ádáz küzdelmet folytatnak a dobogós helyekért, azon nyomban el is startoltak. Én szép komótosan bepötyögtem a koordinátákat a GPS-be és csak utána indultam neki a mai etapnak. Az út nagy része montenegrói területen, aszfalton vezetett egy csodálatos kanyonon keresztül, majd át több hegygerincen. A táj emlékeztetett az erdélyi hegyekre, csak itt a népek nem beszéltek magyarul. Gyakorlatilag megkerültük Albánia északi csücskét és egy kevésbé frekventált határátkelőn léptünk be az ország területére.
Itt aztán volt off road dögivel. A műutat rögtön elhagytuk és megkezdődött a végeláthatatlan szerpentinek sokasága kőomlásokkal és szakadékokkal tarkítva. Ha Montenegrót Erdélyhez hasonlítottam, akkor az albán csúcsokat inkább a Dolomitokkal tudnám párhuzamba állítani. Lenyűgöző látványt nyújtottak az égbetörő sziklacsúcsok, kár hogy nem igazán tudtam élvezni, mert a tekintetemet egy pillanatra sem mertem levenni a kanyargós, keskeny útról, ami gyakran több száz méteres szakadék peremén haladt.
 Csacsi veszélyben
Besötétedett már, mire megtaláltam a kempinget, nagyon tiszta, kulturált hely. Mindjárt kipakoláskor egy kellemes élményem volt, a zöldpaprika és a kolbász között megtaláltam a fényképezőgép töltőjét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése