A tegnapi nap komoly erőpróba volt a vállalkozó szelleműeknek. Volt folyómederbe süllyedés, motor beázás, zárlat és egyéb műszaki probléma. Nem is nagyon kellett altatni senkit.
Reggel egy gyors adományozással kezdtük a napot. Elkísértem a dokiék csapatát a helyi kórházba, ahol hasznos egészségügyi eszközöket adtak át a gyengén felszerelt intézménynek. Onnan azonnal indultunk is megkeresni az aznapi feladatokat.
Az út ismét gyönyörű tájakon vezetett, de sajnos ez is tériszony pozitív rész volt, Hosszú órákon át kanyarogtam olyan hegyi utakon, amiről még a gyalogkakukk is leszédült volna. Amikor meg végre leértem a völgybe, egy tajtékzó folyó várt, felette egy rozsdás vashíddal, ami valójában csak egy váz volt és néhány ráfektetett deszkán kellett egyensúlyoznom a három tonnás autóval. Mindez persze remek témát ad az esténkénti összejövetelen, ahol mindenki elmondhatja mekkora szög áll ki a gumijából, vagy hány percet töltött a mozgó deszkák rendezésével, mielőtt rámerészkedett volna a hídra.
Délután volt már, mikor megérkeztünk a koszovói határhoz. Egy újabb előítélet omlott össze előttem. A nemrég háború sújtotta kis ország egy teljesen európai határátkelővel várt, ahonnan végig autópálya vezetett be a fővárosba. Prishtina egy gyorsan fejlődő nagyváros, az út mentén elegáns kirakatok, a kávéházak teraszán jól öltözött emberek trécselnek. Már csak a számtalan KFOR feliratú jármű emlékeztet arra, hogy nemrégiben itt még nemzetiségi villongásoktól voltak hangosak az utcák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése